Eredmények

Június 1.

TVSE-KVSE
DVL Gyermek 12-10
KVSE-Kaposvár Balaton VK
DVL Gyermek 5-24

Június 2.

KVSE-DFVE TOPO I DVL Gyermek 8-2
POLO SC DVL2007-KVSE DVL Gyermek 2-9

Június 9.

KVSE-CVK DVL Ifi 14-10
DFVE-TOPO-KVSE DVL Ifi 4-6

Következő mérkőzések

Naptár

(2009 – ben és később születettek)
5.
forduló
2019-03-10 Pécs

Egyre ügyesebb a csapat!

A Baby II. korcsoport küzdelmei Pécsett folytatódtak. A Kanizsa VSE csapata bajnokság folyamán másodszor találkozott a szombathelyi AVUS és a dunaújvárosi DFVE gárdáival. Az eddigi tapasztalatok alapján a vasiak ellen nehéz mérkőzés várt ránk. Erre aztán rácáfoltak a gyerekek, a mérkőzés nagy részében fölényben játszottunk, az utolsó negyed kivételével mi irányítottunk a vízben. Az eredményt nem számolják ebben a bajnokságban, de mi szállhattunk ki elégedettebben a medencéből…

A második meccsen még jobban kidomborodott a fölényünk, ez időnként túlzott magabiztosságot okozott. Sok helyzetet hagytunk ki, és többször vétettünk olyan technikai hibákat, melyek nagyobb koncentrációval elkerülhetők lettek volna. 4 játékosunk szerzett gólt, Kurucz Lázár használta ki, legjobban a helyzeteit, de ennél is többen élhettek volna a kiharcolt lehetőséggel! Sok tartalék van még a csapatunkban!!!

Kanizsa VSE Baby II. csapata (És a szerzett gólok száma.):
Kesztyüs Péter, Török Nimród (kapusok)
Kurucz Lázár 10, Sneff Csanád 4, Mátyás Noel 2, Pávlicz Gergő, Varga Barnabás 4, Szabó Samu, Szabó Ádám, Mándli Lara, Dömötör Benedek, Marics Maja, Kutfej Marcell, Gémesi Levente

2019-03-10                                                                                   Szabó Szilárd

  1. Mérkőzés: országos gyerek

Kanizsa Vízilabda SE – Aquaworm Göd: 14-2

(3-1, 3-0, 3-0, 5-1)
Csapat: Hábli-Tóth (kapus), VARGA Á. 5, Lőrinz 1, Kovács 1, Rózsahegyi 3, Lanc, Salamon
Bődör (kapus), Szirtes 4, Godinek, Tuboly, Doszpoth, N. Horváth, Erős
Edző: Simonka Ferenc, Sallai Csanád

Sikerült nagyobb különbséggel győznünk, mint ősszel és a két kapott gól is önmagáért beszél! Mind a 14 játékos kb. ugyanannyi időt töltött a vízben, a 3 pont megszerzése csapatmunka volt a javából! Kicsit sok kiállítást kaptunk, de legalább gyakoroltuk az emberhátrányos védekezést!

  1. Mérkőzés: országos serdülő

Kanizsa Vízilabda SE – Aquaworm Göd: 10-2

(2-0, 1-2, 4-0, 3-0)
Csapat: VARGA D.. (kapus), Mándli 1, Krihó, Ziegler 1, Lekics, Szirtes 2, Csarankó
Tuboly (kapus), MEZŐ 6, Lőrinz, Varga Z., Varga Á., Rózsahegyi
Edző: Simonka Ferenc, Sallai Csanád

Az első félidőben akadozott a gépezet, rengeteg helyzetet szórakoztunk el. A második félidőben sikerült nagyobb sebességre kapcsolnunk, gól sem kaptunk, így végül magabiztosan győztünk. A kapusaink nagyon jól védtek, a mezőnyjátékostól viszont kicsit többet vártam.

(2007 – ben és később születettek)
Középházi rájátszás 2. forduló
2019-02-24 Győr

Sok hiányzó, kevés sikerélmény…

Polo SC – Kanizsa VSE 12 : 3 (2:1, 3:0, 4:0, 3:2)
Kanizsa VSE: Tuboly Csongor – Sneff Botond 1, Zámbó Márk 2, Varga Martin, Mavolo Áron, Tátrai Dániel, Nagy Barnabás
Csere: Molnár Áron, Szörcsök Mátyás, Lakner Gellért
Edző: Szabó Szilárd
Kanizsa VSE – Dunaújvárosi FVE 5 : 4 (2:2, 2:1, 0:1, 1:0)
Kanizsa VSE: Tuboly Csongor – Sneff Botond 2, Zámbó Márk, Varga Martin 1, Mavolo Áron, Tátrai Dániel 1, Nagy Barnabás 1
Csere: Molnár Áron, Szörcsök Mátyás, Lakner Gellért
Edző: Szabó Szilárd

Az utóbbi évek legszűkebb keretével vágtunk neki a győri fordulónak. Betegség, sérülés, családi programok egyaránt közrejátszottak abban, hogy egy kezdő csapatnyi játékos volt kénytelen kihagyni az összecsapásokat. A rossz előjelek ellenére bizakodóan álltunk a mérkőzésekhez, sajnos feleslegesen álltattuk magunkat. A srácok mindent megtettek, küzdöttek, hajtottak. (Mindhárom kapusunk mezőnyben is kénytelen volt játszani…) De ebben a felállásban nem voltunk méltó partnerei a fővárosi Polo SC együttesének. Az alapszakaszbeli szoros meccsek után most csak az első negyedben tudtuk megnehezíteni a dolgukat. Ezt követően az ő akaratuk érvényesült a medencében. Az utolsó 7 percben kicsit sikerült faragni a hátrányunkon, de így is súlyos vereséget szenvedtünk.

A DFVE ellen így is esélyesebbek voltunk. A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy ezt sikerül is érvényesítenünk, de aztán mégsem tudtunk megnyugtató előnyt szerezni. Sok helyzet maradt ki, támadásaink nagyon lassan, körülményesen zajlottak. Hiányzott a kreativítás a játékból, nem voltak igazán kiemelkedő egyéni teljesítmények. A túlzott akarás egyeseknél egyénieskedést, önző megoldásokat szült, mások pedig menekültek a felelősség elől, szabadultak a labdától.

Reméljük, hogy a visszatérő játékosokkal az jobbik formánkat is megtaláljuk! A decemberben mutatott játékunkkal minden mérkőzésen mi irányíthatnánk, nem kéne lógó orral elhagynunk a medencét…

2019-02-24                                                        Szabó Szilárd

(2009 – ben és később születettek)

  1. forduló

2019-02-17 Tatabánya

Újra vízben a legkisebbek

A téli szünet után Tatabányán folytatódott a Baby II. korosztály bajnoksága. A Baby korcsoportok fő jellemzője, hogy nem számolják az eredmény alakulását, így pontos jegyzőkönyv nem születik a mérkőzésekről.

A kanizsai gyerekek először a házigazda TVSE, majd a váci alakulat ellen mérhették le, mennyire teltek hasznosan az elmúlt hónapok edzései.

A betegségek szerencsére elkerülték a csapatot, így maximális létszámmal (14 fő) álltunk ki a meccsekre. A tatabányai csapattal való összecsapáson gyengén sikerült a kezdés. Nem voltunk elég kemények a védekezésben, és elég bátrak a támadásban. Ezt az ellenfél gólokkal büntette, míg mi a legnagyobb helyzetekben is gyakran tovább passzoltuk a labdát, így kimaradtak azok. A második negyedtől aztán már kiegyenlített lett a játék, a védekezés sokat javult, de a gólhelyzetek kihasználása továbbra is gyengén ment. A következő alkalommal végig partiban szeretnénk lenni velük!

A Váci VSE gárdája már nem tudott ekkora akadályokat gördíteni játékosaink elé. Hamar kidomborodott a kanizsai gyerekek tudáskülönbsége, szép találatokat szereztünk, míg a kapusainknak kevés dolga akadt. 7 játékosunk szerzett gólt, ami még több is lehetett volna, ha higgadtabbak a gyerekek a kapu előtt. De ne legyünk telhetetlenek, mindenki elégedetten szállt ki a medencéből!

A Kanizsa VSE Baby II. csapata:

Varga Barnabás, Kesztyüs Péter, Török Nimród (kapusok) 

Kurucz Lázár, Sneff Csanád, Pávlicz Gergő, Mátyás Noel, Szabó Samu, Szabó Ádám, Mándli Lara, Marics Maja, Dömötör Benedek, Gémesi Levente, Kutfej Marcell (mezőnyjátékosok)

Edző: Szabó szilárd

2019-02-17                                                        Szabó Szilárd

Kanizsa VSE Baby II

Középházi rájátszás 6 – 10. helyért

Székesfehérvár

2019-02-03

Két kemény mérkőzés a nyitányon

Kanizsa VSE – Soproni VSE 10 : 7 (3:2, 1:0, 3:3, 3:2)
Kanizsa VSE: Molnár Áron – Sneff Botond 5, Bukovics András 2, N. Horváth Zsigmond 1, Tátrai Dániel, Mavolo Áron, Zámbó Márk 1
Csere: Németh Zsombor, Tuboly Csongor, Varga Martin 1, Bársony Balázs
Edző: Szabó Szilárd
Fehérvár VSE - Kanizsa VSE 5 : 8  (3:1, 1:3, 0:3, 1:1)
Kanizsa VSE: Tuboly Csongor – Sneff Botond 2, Bukovics András 1, N. Horváth Zsigmond 1, Tátrai Dániel1, Mavolo Áron 1, Zámbó Márk
Csere: Németh Zsombor 1, Molnár Áron, Varga Martin 1, Bársony Balázs
Edző: Szabó Szilárd

A középházi rájátszásra rajtján a megszokottnál kevesebben utaztunk. Több játékosunk betegséggel, sérüléssel bajlódik, reméljük, hamar felépülnek!

Két fordulatos mérkőzést játszottunk, amelyeken időnként magunknak nehezítettük meg a dolgunkat… A soproniak ellen a záró negyedben volt egy hullámvölgyünk, míg a házigazda fehérváriak ellen az 1. negyedben játszottunk a tudásunk alatt. Szerencsére mindkét összecsapáson sikerült fordítani, újítani és a saját javunkra fordítani a meccseket. Ehhez persze az egész csapat kellett, de Sneff Botond mindkét mérkőzésen nagyot lendített a csapat szekerén a nehéz helyzetben, igazi vezére volt a társaságnak.

A következő fordulóra is hiányos kerettel fogunk tudni utazni, így még fontosabb lesz, hogy csapatként készüljünk és játszunk a folytatásban. Ha a védekezésünk keménységén, fegyelmezettségén tudunk javítani, akkor még eredményesebbek lehetünk!

2019-02-03                                                                                                          Szabó Szilárd

8800 Nagykanizsa
Békástó u. 3.

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Website: kanizsavizilabda.hu